Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Honlappal rendelkező hazai cégeknek kötelező információ, hogy a következő években a mobiltelefonról indított Google keresések le fogják nyomni a más eszközökről indított kereséseket.
Egy most publikált elemzés szerint 2015 végére többen fognak mobileszközökről a fizetett Google-hirdetésekre kattintani, mint asztali számítógépekről. A Marin Software kutatása szerint a tavalyi év során mintegy megduplázódott a mobileszközökről érkező fizetett keresések száma (tehát azoké, akik nem az organikus keresési eredményekre, hanem az adott kulcsszóra megjelenő hirdetésre kattintottak).
A gyors növekedés eredményeképpen tavaly egész évre nézve 20, a decemberi adatokat tekintve pedig 30 százalékos volt az okostelefonokról és táblagépekről érkező klikkek aránya. Ez fog 2015 végére 50 százalék fölöttire nőni - állítják a cég szakemberei. A kimondottan okostelefonokra célzott reklámköltés tavaly 45 százalékkal emelkedett, és a várakozások szerint idén is 30 százalék fölötti ütemben bővül majd.
Ezek a bevételek egyelőre a nagy hirdetőktől származnak, de ebben is várható némi változás, ahogy a felhasználók egyre magabiztosabban kezdik a mobileszközeiket vásárlásra és nem csak tájékozódásra használni, emeli ki a kutatás eredményeihez fűzött kommentárjában Matt Ackley, a Marine Software marketingfőnöke.
Az optimizmusra a hirdetőknek minden oka megvan, hiszen az átkattintásokon túl a konverziós ráta is folyamatosan emelkedik, sőt, tavaly először a tabletről érkező felhasználók nagyobb eséllyel vásároltak, mint az asztali számítógépről jövők (5,5% és 5,3% volt a konverziós ráta a két szegmensben). Az okostelefonok felhasználói egyelőre ezen a területen jócskán le vannak maradva - itt a konverziós arány mindössze 4,4 százalék volt tavaly.
Az átkattintások árai minden szegmensben emelkedtek valamelyest, bár egyelőre a mobilreklámok még mindig jóval olcsóbbak (körülbelül 30 százalékkal), mint az asztali számítógépeket célzó hirdetések.
(via Origo)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.