Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Felkerült a NAV végrehajtási listájára Gerendás Péter zenész és szövegíró cége – közölte a Blikk.
Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész és szövegíró betéti társasága, a G.P. Music Bt. is szerepel a NAV végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján – írta a Blikk.
A lap szerint Gerendás mint beltag szerepel a cégben, vagyis saját vagyonával felel mindenért. A kilencgyermekes édesapa 1994-ben hozta létre vállalkozását, amelyen keresztül többek között hangfelvétel-készítéssel és -kiadással, könyvkiadással, hirdetéssel, film- és videogyártással foglalkozik. Felesége 1999-ben csatlakozott a cégbe mint kültag.
Gerendás a Blikk szerint megdöbbent, amikor a lap közölte vele, hogy a cége szerepel a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján.
"Nem tudok róla, hogy szerepelek a listán. Nekem ez új. Nem szeretnék az anyagi problémáimról beszélni, csak a zenéről" – mondta Gerendás, aki 15 lemez, számtalan díj után tavaly úgy döntött, hogy külföldre költözik. A rajongók azonban meggyőzték, hogy maradjon, azóta még keményebben dolgozik azért, hogy rendbe tegye anyagi helyzetét – fogalmazott a beszámoló.
"Folyamatosan szorongat bennünket a NAV, háromhavonta inkasszóznak, mert a bt. költségeit, ha van bevételem, ha nincs, fizetnem kell. De időnként jön 20 ezres parkolási bírság, eladhatatlan zártkerti ingatlanon lévő használhatatlan sufni utáni 40 ezres építményadó, elviselhetetlen telefonszámlák, 3 forint 50 fillérért vett iPhone-ok, amelyek a hűségnyilatkozat lejárta után (pont amikorra szétesnek) 300 ezer forintba kerülnek" – mondta a zenész.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.