Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Árverésre bocsátották Kozsó apjának üzletrészét a Jókai utca–Dessewffy utca sarkán álló Zöld Teknős teaházban. K. Oszkár vagyoni részesedését tartozások miatt foglalták le.
A végrehajtó szinte azonnal kiírta árverésre Kozsó apjának 51 százalékos tulajdonrészét a Zöld Teknős Kft.-ben – írja a Blikk. A tulajdonrészt 1,5 millió forintos kikiáltási áron bocsátották árverésre, árverési előlegként pedig 150 ezer forintot kellett kifizetni.
Bár az első árverés nem volt sikeres, és senkinek nem kellett másfél millióért az üzletrész, azt többször is megpróbálhatják elárverezni.
Kozso két üzlettársával 2012-ben alapította a szóban forgó céget, majd ezt tavaly átadta a szüleinek úgy, hogy a cég akkor már végrehajtás alatt volt. Ugyanekkor íratta apjára azt a Csengery utcai pincét is, amelyen milliós adósság volt, és ráhagyta a Teasire Hungary Kft.-t is, amelyből két évvel ezelőtt szállt ki, és jelenleg felszámolási eljárás alatt van a végrehajtások miatt. Kozso sződligeti háza is a szülők nevén van, arra 91 millió forintos jelzálogjogot jegyeztek be. Az énekes februárban elismerte, hogy több mint 30 millió forintos végrehajtás van ellene.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.