Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Arszenyij Jacenyuk, ukrán miniszterelnök szerint biztosra vehető, hogy Ukrajna megkapja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 17 milliárd dolláros segélycsomagjának újabb részletét.
Arszenyij Jacenyuk ezt a kijevi parlamentben jelentette be azután, hogy az IMF küldöttsége kedd óta az ukrán fővárosban tárgyal. Az ukrán kormányfő szerint a kormány a hitelnyújtás valamennyi feltételét teljesítette, ezért nincs akadálya a folyósításnak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) végrehajtó tanácsa április végén hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot Ukrajnának. Az első, 3,2 milliárd dolláros részletet május 7-én utalták át Kijevnek, amiből 2 milliárd dollár az állami költségvetés tehermentesítését, a fennmaradó összeg a jegybanki devizatartalékot növelését célozta.
Ukrajnának több mint 8 milliárd dollárnyi adósságot kell visszafizetnie az idén, egyebek között 2,9 milliárd dollárt az IMF-nek és 0,9 milliárd dollárt más nemzetközi pénzügyi intézményeknek és országoknak. Ezen felül 1 milliárd dollárt kell törlesztenie korábban felvett euróhitele és csaknem 3 milliárd dollárt a belföldi piacokon kibocsátott dollárkötvények után. A csaknem 8 milliárd dollár kiadás nem tartalmazza azt az összeget, amivel Ukrajna adós Oroszországnak a korábbi gázszállításokért.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.