Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A gyanúba került termelő, Keksz Zsolt közölte: őt a Nébih másképp tájékoztatta, mint a nyilvánosságot. Neki azt mondták, csak részeredmények vannak. Az pedig egyszerűen nem igaz, hogy a szarvasgombapesto csiperkéből készült – írta.
Visszautasította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állításait Keksz Zsolt.
Keksz cége a gyanú szerint érintett a júniusi botulizmus megbetegedések előidézésében. Az egri kistermelő hangsúlyozta, hogy az eddigi információk alapján valamennyi megvizsgált minta negatív volt.
Keksz Zsolt valótlannak nevezte a Nébih azon állítását, hogy a szarvasgombapesto nem szarvasgombából, hanem vásárolt csiperkegombából készült, szarvasgombás olaj ízesítéssel. Kiemelte, hogy a szarvasgombás pesto csiperkegombából, szarvasgombából, olajból, sóból és borsból készül. Ezek megtalálhatóak a termék címkéjén is. Szerinte a vizsgálatok nem mutathatták ki azt, hogy a termék nem tartalmaz szarvasgombát, mivel az szabad szemmel is látható és ízlelhető – írta szerdai közleményében.
Kifogásolta a Nébih azon kijelentését is, hogy ő állította elő a botulizmust okozó termékeket. Hangsúlyozta, megkeresésére a hivatal azt válaszolta, hogy az ügy folyamatban van, csak részeredmények vannak, és a termelő eddigi rendelkezésére álló információk alapján minden vizsgálat negatív.
Nébih: Csiperkéből volt a pesto
A Nébih még kedden közölte: júniusi botulizmusmegbetegedések előidézésében érintett termékeket az egri kistermelő állította elő, két termék, a szarvasgombapesto, illetve a humusz a "gyanúsítottak", és az már kiderült, hogy a szarvasgombapesto nem szarvasgombából, hanem vásárolt csiperke gombából készült, szarvasgombás olaj ízesítéssel.
Hozzátették ugyanakkor azt is, hogy a fertőzött termékeket nagy valószínűséggel 2013 második felében gyártották, de termelési dokumentumok hiányában nem lehetett beazonosítani a tételeket. Az illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság 60 nappal meghosszabbította az élelmiszer-biztonsági vizsgálatot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.