Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A világ legdrágább mézének ára valóban közelíti az arany árfolyamát.
A méz Törökország észak-keleti részéről, a Sarıçayır völgyéből való, és különlegességét az adja, hogy egy 1800 méter mély barlangból „bányásszák”. Árát azonban nem a kitermelés nehézsége srófolja föl, hanem az ásványianyag – tartalom, ugyanis a különleges környezet a méz összetételét kedvező irányban befolyásolja. A méz története 2009-ben kezdődött, amikor egy Gunay Gunduz nevű méhésznek feltűnt, hogy egy barlang bejáratánál jelentős a méhforgalom, ezért elhatározta, hogy feltérképezi az üreget.
„Profi hegymászók segítségével bementünk a barlang mélyére, és 18 kg mézet találtunk a falon. Kielemeztük, és kiderült, hogy a méz hét éves, kiváló a minősége, és tele van ásványokkal” – meséli Gunduz, hozzátéve, hogy szerinte a mézet gyógyszerként is fel lehetne használni. Az első kiló mézet egy árverésen adták el 45 ezer euróért (mai árfolyamon több mint 13 millió forint!) egy ismeretlen vásárlónak. A következő kilogrammot egy évre rá egy kínai gyógyszerész szerezte be 28 800 euró kifizetése után. A finomsághoz ma már kilónként „mindössze” ötezer euróért hozzá lehet jutni, 170 vagy 250 grammos tégelyekben – írta meg az Élelmiszer Online.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. úgy tűnik, az európai vezetők megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.