Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az okostelefonokat és tableteket gyártó Xiaomi odahaza legalább akkora sztár, mint a világban az Apple – és nem mellékesen a vállalatot „kínai Apple”-ként is emlegetik.
A hasonlítgatás nem véletlen, hiszen a Xiaomi termékei nem csak dizájnjukban egyeznek szinte teljes egészében az amerikai gyártóéval, de a marketingtevékenység is hasonló arculatot sugall, sőt az alapító Lei Jun megjelenésében is hajaz a néhai Steve Jobsra: fekete póló, farmer és tornacipő.
De nem csak küllemben vannak párhuzamok, gazdasági szempontból is hasonlóan lehengerlő adatokat produkál a 2010-ben alapított kínai vállalat: az év első felében 26 millió okostelefont adtak el – ami 271 százalékos növekedés az előző évhez képest – amivel 5,3 milliárd dolláros forgalmat értek el. Ezzel a teljesítménnyel az év végére várhatóan megelőzik a Samsungot is, és piacvezetővé válnak a kínai okostelefonok piacán. Ami azt illeti az előző negyedévben már le is gyűrték a konkurenciát: amíg a Samsung 13,2 millió telefont szállított le, addig a Xiaomi 15 milliót – írja a Business Insider.
A vállalatot sok kritika érte, miszerint koppintják az Apple-t, ami elől Lei így tért ki: „az Apple egy csapat zseni, akik egy jó terméket csinálnak együtt, de nem nagyon foglalkoznak a vásárlói igényekkel. A Xiaominál több millió felhasználó véleményét gyűjtjük össze, és velük együtt készítjük a terméket.” Hogy ez a kijelentés mennyire állja meg a helyét, kétséges, ami viszont biztos, hogy a két cég üzleti modellje teljesen eltérő. Az Apple olcsón legyártatja készülékeit, majd jelentős árréssel kínálja őket az üzletek polcain, ami része a cég üzletpolitikájának: az Apple márkát meg kell fizetni. A Xiaomi szintén olcsón legyártatja készülékeit – ami azt illeti ugyanabban a tajvani Foxconn-gyárban – azonban az Apple-nél jóval kisebb árréssel értékesíti. Az Apple legújabb iPhone 6-os modelljét 860 dollár körül kínálja Kínában, amíg a prémium Xiaomi modellek már 400 dollárért elérhetőek.
A kínai cég termékei egyelőre csak a hazai piacon népszerűek, de nem szabad elfelejteni, hogy Kína a legnagyobb okostelefon-felvevő piac. Azzal, hogy a Xiaomi itt sikeres, máris a világ 5 legnagyobb gyártójává teszi, ami szép produkció, tekintve, hogy ezt mindössze négy év alatt érte el.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.