Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Keddi közleményében hivatalosan is bejelentette az IKEA új magyar áruházát. A cég a zuglói, budaörsi egysége után Soroksáron nyit újabb áruházat.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Soroksáron épül fel a harmadik magyarországi IKEA (eddig Zuglóban és Budaörsön volt egy-egy), ám a svéd áruházlánc most hivatalosan is bejelentette új magyarországi áruházát. A Pénzcentrum cikke szerint Nicole Erdmann, az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős ingatlanfejlesztési menedzsere közleményében azt írta, hogy "az IKEA elkötelezett a magyar piac iránt, és bővíteni kívánja a magyarországi jelenlétét, amellyel hosszú távon még több ember számára szeretné elérhetővé tenni a termékeit. Az IKEA Magyarország megerősíti új áruház építési szándékát a XXIII. kerületben, Soroksáron".
A közleményben arról is beszámoltak, hogy az IKEA megfelelt a XXIII. kerületi, soroksári telek tulajdonlásával kapcsolatos törvényi és jogszabályi előírásoknak, és már az építési engedély birtokában folytatja a harmadik áruház előkészítését.
Egy IKEA áruház építése viszont hosszú távú folyamat, amely több, az IKEA nemzetközi szabályzatában rögzített részfolyamatból épül fel. A következő lépésre akkor kerülhet sor, ha elkészülnek a hatástanulmányok, és lezárul az építési terület vizsgálata is. A harmadik áruház megnyitásának időpontját és annak részletei majd akkor derülnek ki pontosan, ha minden kapcsolódó külső és belső előkészítés befejeződik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.