Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy kutatás eredményei szerint a vállalkozások mindössze 14 százaléka élt pályázati forrásokkal és mindössze 55 százalékuk hallott egyáltalán a lehetőségről.
A CIB Bank megbízásából a 250 millió forintos nettó árbevétel alatti vállalkozások és egyéni vállalkozók körében fejlesztésekkel, pályázatokkal kapcsolatban végzett reprezentatív kutatás eredményei szerint a vállalkozások mindössze 55 százaléka hallott pályázati lehetőségekről, és 22 százalékuk figyeli rendszeresen az ilyen forrásokat. Sokan vannak olyanok is, akik az elmúlt egy évben kifejezetten a saját fejlesztéseikhez illeszkedő pályázatot találtak: ezt az összes megkérdezett 45 százaléka jelezte, a 101-250 millió forint árbevételű cégek közül pedig 57 százalék. Ugyanakkor még mindig sokkal többen használhatnák ki ténylegesen a pályázati forrásokat, hiszen jelenleg mindössze a vizsgált kisvállalkozások 14 százaléka vett igénybe ténylegesen ilyen lehetőséget.
„Vannak szép számmal olyan cégek, akik még nem halottak a pályázati lehetőségekről, vagy tudják, mi a nekik szóló pályázat, de nem használták ki ténylegesen a pályázati forrást” – emelte ki Bodnár Zoltán, a CIB Kisvállalati Szegmens vezetője. A bank felmérésének eredményei szerint a kisvállalkozások jellemzően üzletbővítésre költenék a pályázati pénzeket. A megkérdezett cégek közel fele fejlesztésekre fordítaná az összeget (29 százalék kisebbekre, 25 nagyobbakra), 11 százalék létszámbővítésre és munkahely-megtartásra, míg 7 százalék önfejlesztésre és képzésre költené a pályázaton nyert pénzt. A pályázatokról tájékozott cégvezetők közül a legtöbben, közel 40 százalék a médiából értesül a lehetőségekről, és 32 százalék keresett fel pályázati tanácsadót, illetve közel ugyanennyien tudakozódtak releváns honlapokon és szakmai oldalakon (31 és 30 százalék).
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.