Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mindössze tíz napra volt szüksége a magyar „sörfőző startupnak”, hogy közösségi alapon összegyűjtse a gyártáshoz szükséges 25 millió forintot.
A Brewie csapata egy olyan sörfőző automatával állt elő, ami egy mikrohullámú sütőhöz hasonlóan beállítható a konyhába és lehetővé teszi, hogy mindössze 80 forintból bárki megfőzhesse saját kézműves sörét. A sörfőzés rengeteg szakértelmet, időt és teret kíván, a Brewie megoldásával azonban lehetővé válik, hogy ez mindenfajta hozzáértés nélkül egy lakásban is levezényelhető legyen. „Az automatával együtt meg lehet rendelni a hozzávalókat is – maláta, komló, élesztő –, amelyeket a teafilterhez hasonló, csak nagyobb párnákban kell a gépbe adagolni. A főzési folyamat hat órát vesz igénybe, majd az automatából kinyert sörlé 1-2 hét erjedés után fogyasztható” – mutatta be korábban termékét az ötletgazda, Pál Marcel.
„Ahogy várható volt az Egyesült Államokból, Nyugat-Európából és Ausztráliából érkezett a legtöbb pénz. Ennek két oka valószínűsíthető, az első az szimplán az, hogy ezekben az országokban egyébként is nagyobb a fogyasztási hajlandóság, ráadásul a közösségi finanszírozás is elterjedtebb, így sokkal nagyobb a bizalommal támogatják a számukra szimpatikus projekteket. A másik dolog pedig, hogy említett országokban már régóta nagy kultusza van a házi söröknek.” – elemzi az eredményeket Pál, de hozzáteszi, hogy a kampányból még 51 nap hátravan, így még korai végkövetkeztetéseket levonni.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.