Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Három és félmilliárd forintos beruházásban ostyaüzemet létesített Rétságon a dunakeszi székhelyű családi cég, amely a fejlesztéssel a legnagyobb magyar tulajdonú édesipari vállalkozássá nőtte ki magát.
A volt TDK-gyár területén nyílt meg Rétságon az Urbán és Urbán Kft. ostyaüzeme, ahol mártott, mártatlan, díszített ostyákat és nápolyikat készítenek. Csúvár Csaba, kereskedelmi igazgató a hétfői megnyitón elmondta, hogy a kétmilliárd forintos technológiai beruházáshoz 995,8 millió forintot nyertek a Gazdasági Operatív Program (GOP) pályázatán. Az üzem megvásárlásához és átalakításához, továbbá a gépek beüzemeléséhez további másfélmilliárd forintra volt szükségük, amiből egymilliárd forintot a növekedési hitelprogram keretében kaptak, a finanszírozás többi részét pedig önerőből és banki hitelből oldották meg - olvasható a Portfolio oldalán.
Az Urbán és Urbán Kft. Budakalászon kezdte tevékenységét harminc évvel ezelőtt, majd 2008 szeptemberétől Dunakeszin nyitották második telephelyüket, a rétságival pedig most még eggyel bővültek. Dunakeszin kekszet és ostyát is gyártanak, de a technológiák különválasztásával az ostyagyártást innentől Rétságra költöztetik, a budakeszi sajtos tallért gyártó üzemhez hasonlóan.
Az Urbán és Urbán Kft. száz embert foglalkoztat, ebből harmincan a rétsági üzemben. A 6,5 milliárd forintos árbevételt elérő cég 95 százalékban Magyarországon értékesíti termékeit. Negyven saját termékük mellett bérgyártásban is előállítanak kekszeket, ostyákat, sajtos tallérokat és mézes puszedliket. Éves szinten 6 ezer tonna édességet gyárt a kft.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.