Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Uber mintájára, a Google is elindítaná taxis szolgáltatását, ami azért is érdekes, mert a technológiai óriás az egyik legnagyobb befektetője a sokat támadott Ubernek.
Az Uberéhez hasonló taxiszolgáltatás indítására készül a Google – jelentette be hétfőn David Drummond, a vállalat vezető jogásza. A dolog érdekessége, hogy a Google az egyik legnagyobb befektetője az Ubernek, olyannyira, hogy 2013-ban 258 millió dollárt fektetett az alternatív taxiszolgáltatásba, ami a Google Ventures valaha volt legnagyobb beruházása, mi több, Drummond ott ül az Uber igazgatótanácsában is. A bejelentést ugyan egyik fél sem kommentálta, de a Bloomberg szerint az Ubernél Drummond eltávolítását fontolgatják az igazgatótanácsból, miután úgy érzik, hogy hátba támadták őket – írja a Yahoo információira hivatkozva a Portfolio.
Az Ubernek így nem csak egy tőkeerős konkurenssel kéne számolnia, de applikációjuk, amivel az utasok és a fuvarosok egymásra találnak, szintén a "nagytestvérhez" köti őket, ugyanis Google Maps alapú. A taxis szakszervezetek több országban, köztük Magyarországon is tiltakoztak a Uber ellen, mert álláspontjuk szerint úgy tudják elhalászni előlük a klienseket olcsó tarifáikkal, hogy közben rájuk nem vonatkoznak ugyanazok a szabályozások. Ugyanakkor amíg többek között Franciaországban is sikeresen tudtak fellépni az innovatív startup ellen, nem biztos, hogy ilyen sikeresen meg tudják védeni érdekeiket a világ egyik leghatalmasabb technológiai vállalatával szemben.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett a miniszterelnök.
Mit rontott el a Novo Nordisk, amely a fogyasztószereivel valósággal letarolta a nyugati világot?