Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Minden gyereket azzal az indokkal tiltanak le az édességekről, hogy tönkreteszi a fogat. A kilencéves Alina visszakérdezett, hogy akkor miért nem készülnek egészségesebb alapanyagokból.
Gyakran nem kell nagy dolgokban gondolkodni, elég, ha csak a meglévő folyamatokat kérdőjelezzük meg, ahogy tette ezt Alina is, amiért állandóan a fogaira hivatkozva tiltották el a nyalókától. Az apuka nem hagyta rá dolgot, hanem hosszas internetese keresés, fogorvosokkal és közegészségügyi szakértőkkel való egyeztetés után összeállították azoknak az összetevőknek a listáját, amelyek alkalmasak lehetnek a fogbarát nyalóka előállítására. Majd több kísérlet után megszületett a Zollipops – írja az Entrepreneur. „Odaadtam a húgomnak, Lolának, aki jó ismerője a különböző nyalókáknak és ízlett neki, majd több barátom is hasonlóképpen el volt ragadtatva, ekkor tudtuk, hogy jó termék született” – mondja a fiatal vállalkozó.
Ezután megtervezték a csomagolást, és megmutatták egy kiskereskedőnek, akinek tetszett az ötlet, majd termékmintákkal megkeresték az organikus ételeket forgalmazó Whole Fodds Market nagykereskedelmi láncot is, ahol szintén érdeklődtek a termék iránt. A frissen alapult cégben Alina az ötletember: „Édesapám a tanácsadóm, én kérdezgetem, ő pedig segít megválaszolni a kérdéseket, megoldásokat találni a felvetésekre, plusz ötleteket ad a nyalókák ízére, színére, csomagolására vonatkozóan.” – mondja, és hozzáteszi, hogy a hirtelen jött üzlet, nem borította fel nagyon az időbeosztását: iskola után ideje harmadát a házi feladat elkészítésére áldozza, egy harmadát a húgával való játékra, egy harmadot pedig üzletfejlesztésre.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.