Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Aki az év minden vasárnapján nyitva tart, annak csak 50 százalékos bérpótlék jár. Aki viszont csak a kijelölt szabad vasárnapokon nyit ki, az megkapja a bérpótlék száz százalékát – döntött csütörtökön a törvényalkotási bizottság. A változtatás a kereskedelmet érinti, azokban a szektorokban, ahol eddig nem volt vasárnapi pótlék, ezután sem lesz. Magyarországon egymillió ember dolgozik vasárnaponként.
Azoknak a kereskedelmi dolgozóknak járna százszázalékos vasárnapi bérpótlék, akik csak az év néhány vasárnapján nyitva tartó üzletekben dolgoznak, a minden vasárnap kinyitó boltok alkalmazottai ötvenszázalékos vasárnapi pótlékra lehetnek jogosultak – az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy ezt javasoló módosítást fogadott el csütörtökön.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a munka törvénykönyvét érintő változtatás egyértelműsíti, hogy a vasárnapi bérpótlék december 24-ére és 31-ére is jár, ha azok vasárnapra esnek. Közölte azt is: a változtatás a kereskedelmet érinti, más, olyan szektorban, ahol eddig nem volt vasárnapi pótlék, ezután sem lesz.
A szocialista felszólalók túl szűknek érezték a jogosultak körét, Lukács Zoltán (MSZP) azt kérdezte: ha a sarki kisboltban van vasárnapi bérpótlék, akkor az ipari parkban miért nincs?
Czomba Sándor erre úgy felelt: mintegy egymillió ember dolgozik vasárnaponként, közülük 700 ezer nem jogosult a pótlékra. Ha azonban a törvény mindenkinek százszázalékos pluszjuttatást biztosítana, az a versenyszférának 90 milliárd forintos, a költségvetésnek 32 milliárdos terhet jelentene.
Megszüntették a benzinkutas kiskaput
A testület pontosította a gazdasági bizottság egyik módosító javaslatát is, amely tiltaná a benzinkutakon azon boltok vasárnapi nyitva tartását, amelyek nem árulnak üzemanyagot. A szocialisták által ellenzett, ám a Jobbik által támogatott, szerintük a „kiskapukat bezáró” javaslat a töltőállomás területén működő üzletekre vonatkozna, szemben a benzinkúton belül működőkkel.
A jogszabály a benzinkutak saját üzleteinek működését engedélyezné – ahogy Révész Máriusz (Fidesz) elmondta –, ennek oka, hogy ez a tevékenység az üzemanyag-értékesítés mellett nem igényel plusz munkaerőt. A szocialista Lukács Zoltán ugyanakkor értékelte, éppen ez nyit kiskaput a benzinkutaknak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.