EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Veszteséggel zárta a 2014-es évet az osztrák Raiffeisen Bank International – derül ki a bank szerdán kiadott jelentéséből.
Tavaly a nettó veszteség 493 millió euró lett, szemben a 2013-as 557 millió eurós nyereséggel. A bank végső eredménye megegyezett a februárban publikált előzetes jelentésben szereplő adattal.
A Raiffeisen Bank International (RBI) pénzügyi helyzetét rontotta, hogy nagyobb stratégiai tartalékot kellett képeznie: 2013-ban 1,15 milliárd eurót tett félre tartalékként, 2014-ben már 1,72 milliárd eurót.
A bank szerint lehet, hogy 2015-ben is veszteséggel zárja az évet. A mostani eredmények hatására beindult az RBI szerkezeti átalakítása, a bank Lengyelországban és Szlovéniában is eladja ottani leánybankjait. Ukrajnában és Oroszországban szintén leépíti működését a bank. Az átalakításoknak 550 millió eurós költsége lehet, és ennek nagyobb részét várhatóan idén kell elszámolni.
Az RBI megerősítette, hogy 2017-ig bizonyos piacokon csökkenteni szeretné a kockázattal súlyozott eszközállományát is megközelítőleg 16 milliárd euróval. A tervek között szerepel a 2014-es 3 milliárd eurós költségeinek 20 százalékos lefaragása is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.