Kinyitja a pénzcsapot az OTP a kisvállalkozásoknak

Gyorsított adminisztrációval növelné hitelkihelyezéseit az OTP a kkv-k körében. Most induló hitelprogramjuk keretében 10-15 milliárd forint kkv-hitel kihelyezését tervezik idén, kkv-hitelállományukat pedig legalább 5%-kal növelnék.

  • hvg.hu hvg.hu
Kinyitja a pénzcsapot az OTP a kisvállalkozásoknak

2014-ben a teljes vállalati szektor kiszolgálása egy divízióba került az OTP-n belül, és megnőtt a kisebb vállalkozások jelentősége – mondta Csonka Tibor a bank ügyvezető igazgatója, amely OTP Business 250 Hitelprogram néven indít új programot. A programban 10 és 250 millió forint között igényelhető folyószámla-, forgóeszköz- és beruházási hitel, egyszerűsített hitelfeltételekkel, gyors hitelbírálattal, 100 millió forintig akár fedezet nélkül – jelentette be Csonka. A bank 10-15 milliárd forint kihelyezését reméli idén az új programtól, teljes kkv-hitelállományát pedig legalább 5%-kal növelné – írta meg a Portfolio.

„2013 vége óta némi növekedés figyelhető meg a hitelpiacon, de a hitelállomány/GDP arány ma is a régió átlaga alatt van. Az NHP volt az, amely a csökkenő trendet a vállalati hitelezés területén megfordította, tavaly nettó 150 milliárdnyi új hitel került a gazdaságba, ami a GDP közel 0,5 százaléka. A bankok igenis akarnak hitelezni, a hiteligényeket ki tudják elégíteni. Az NHP keretében 1360 milliárd forintnyi új hitel került eddig folyósításra, az OTP piaci részesedése eddig megközelíti a 13 százalékot, csakúgy, mint a teljes vállalkozói hitelpiacon – ismertette Wolf László a bank vezérigazgató-helyettese.

Idén 140 milliárd forint pályázati kiírás várható csak a GINOP kkv-k versenyképesség javítását célzó prioritásában, amelyhez várhatóan 70-140 milliárd forint saját forrást kell a vállalkozásoknak biztosítani. Az OTP-nél kiemelt terméknek számító beruházási hitel lehetőséget nyújt az uniós támogatáson felüli rész hitelből történő finanszírozására. Amit lehet, az NHP keretén belül nyújtanak majd, mert "azzal nem lehet versenyezni".

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.