szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Körösaszfalt Mélyépítő Zrt. közvetlen és egyedüli irányítást szerezzen a Magyar Építő Zrt. felett, megszerezve utóbbi részvényeinek többségét.

A GVH rábólintott a Körösaszfalt–Magyar Építő-ügyletre, így a az összefonódás hatásainak értékelésekor megállapította, hogy ugyan mindkét fél egyaránt építőipari kivitelezéssel foglalkozik, a vevő kizárólag mélyépítési, a Magyar Építő-csoport pedig kizárólag magasépítési tevékenységet végez. Ennek ellenére egységes építőipari piac feltételezése esetén sem kell káros versenyhatásokkal számolni, hiszen a két vállalkozáscsoport együttes érintett magyarországi piaci részesedése nem éri el a 20 százalékos mértéket. Mindezek figyelembevételével a GVH engedélyezte a tranzakciót.

A legpatinásabb magyar magasépítő céget, a Magyar Építő Zrt.-t kebelezi be a Körösaszfalt, amely a Duna Aszfalt egyik érdekeltsége. A kormányközeli potentátok köréhez sorolt, egyes hírek szerint a miniszterelnök pártfogását is élvező Duna Aszfalt ezzel nemcsak a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Közgépet ugorhatja át, hanem az éllovas Strabaghoz is közel kerülhet.

A Körösasztalt vezérigazgatója Mészáros Lőrinc lányának barátja. (Mészáros pedig Orbán Viktor jóbarátja, Felcsút polgármestere.) A Duna Aszfalthoz sorolható Körösaszfalt bővülése beleillik abba a sorba, hogy az Orbán Viktorral összevesző Simicska vállalatbirodalmának ellenlábasokat építenek fel – akár kormányzati segédlettel.

A Magyar Építő 2013-ban 5,6 milliárd foint forgalmat mondhatott magáénak, de korábban – mikor az építkezések gesztortársaságainak mérlegében jelent meg a teljes bevétel – ez 16 milliárd forintra is felfutott. Nyereséget viszont szépen termelt a társaság, évi fél-egymilliárd forint profittal kalkulálhattak a tulajdonosok.

A Magyar Építő legnagyobb vonzereje a hosszú fennállása alatt összehozott referenciái és szakembergárdája jelentik. A cég az elmúlt hónapokban ugyan óriás megrendelésekkel nem hallatott magáról, de az előző évtizedben komoly munkákat szerzett meg. Olyanokat, mint a Mátyás-templom felújítása, a ferihegyi 1-es terminál átépítése, de részt vett a Zsolnay kulturális negyed építkezésén, a Rác Fürdő reinkarnálásában, nem beszélve a kórházak, rendőrségi és egyéb középületek építkezéseiről. Hasonló referenciák pedig jól jöhetnek a beharangozott állami nagyberuházásokra, például a Népstadion vagy a tervezett múzeumi negyed építkezésére aspirálóknak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Élesebbé vált a verseny a gimnáziumi helyekért

Élesebbé vált a verseny a gimnáziumi helyekért

Virológus a kínai vakcináról: Jó lenne, ha látnánk a tényeket!

Virológus a kínai vakcináról: Jó lenne, ha látnánk a tényeket!

Ez történt: Kiderült, hogy a modernásoknál több a mellékhatás, mint a pfizereseknél

Ez történt: Kiderült, hogy a modernásoknál több a mellékhatás, mint a pfizereseknél