Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Duna Aszfalt kapta a megbízást a zajvédő fal kiépítésére az M0-s déli szektorán, jóllehet az állam 700 millió forintot spórolt volna, ha a Közgéppel vagy a KÉSZ Kft.-vel végezteti el a munkát. Az utóbbi pályázókat azonban "aránytalanul alacsony ár miatt" kizárta az eljárásból a NIF Zrt..
A Duna Aszfalt végezheti el az M0-s déli szakaszán a 8,5 kilométeres zajvédő fal kiépítését. A megbízást a kft. 1,76 milliárd forintért teljesíti – adta hírül a keddi Népszabadság.
A Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Közgép Zrt. 1,063 millárdért teljesítette volna a megbízást, de hozzá hasonló – a nyertesnél 700 millió forinttal olcsóbb – ajánlatot adott be a KÉSZ Kft. is.
Mint kiderült, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. úgy hozta ki győztesnek a Duna Aszfaltot, hogy a becsült ár 80 százalékát kitevő ajánlatokat kizárta a pályázatból. A Közgéppel és az 1,068 milliárdos pályázattal jelentkező KÉSZ Kft.-vel inkább az áraikat magyaráztatta a NIF, végül június 17-én "aránytalanul alacsony ár" miatt kizárták őket az eljárásból.
Sorra kiesett a többi pályázó is: az A-Híd (1,78 milliárdért vállalta volna a munkát) nem rendelkezett megfelelő referenciákkal, a Colas (1,81 milliárdos ajánlattal) pedig a javasolt zajvédő panel jellemzői miatt hullott ki.
Két körben hullottak ki a játékosok
Első körben a megbízást 1,45 milliárd forintért teljesítő Zajép Kft. jött ki győztesnek, de a Közgép a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult. A döntőbizottság eljárásából a Közgép nem profitált, viszont hiánypótlásra szólítottak több szereplőt, köztük a győztes Zajépet és a Duna Aszfaltot is.
Miután a Zajép érthetetlen okból nem tett eleget a hiánypótlási felhívásnak, a Duna Aszfalt maradt az egyedüli versenyző.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.