Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Éves összevetésben húsz százalékkal emelkedett a Coca-Cola profitja az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. A cég azt közölte, hogy az Észak-Amerikában végrehajtott áremelés ellensúlyozta az erős dollárt, ami miatt csökkent a tengerentúli eladások értéke.
Az atlantai székhelyű üdítőital-gyártó szerdán arról számolt be, hogy a július 3-áig tartó negyedévben az adózás utáni nyeresége 3,11 milliárd dollár, részvényenként 71 cent volt. Tavaly ugyanebben az időszakban 2,6 milliárd dollár, részvényarányosan 58 cent volt a profit.
Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 63 cent lett. Ennek alapján a szakértők 60 centre számítottak.
Az értékesítési árbevétel 3,3 százalékkal, 12,2 milliárd dollárra mérséklődött. A szakértői várakozásokban szerényebb, 12,1 milliárd dolláros árbevétel szereplelt. A Coca-Cola cég számításai szerint az erősebb dollár 6 százalékponttal csökkentette a cég negyedéves bevételét.
A negyedévben a szénsavas üdítőitalok eladása 1 százalékkal, a szénsavmentes üdítőitaloké 5 százalékkal nőtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.