Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyar közösségi finanszírozás abszolút csúcstartójává lépett elő a Brewie, miután több mint 200 millió forintot gyűjtött össze az Indiegogo-n. A kampányt péntek este hatkor zárják.
„A kampányindító esemény végére, két órán belül, több mint 60 gépre érkezett megrendelés, vagyis több mint 100 ezer dollárt sikerült összegyűjteni, amit főképp a cég hírlevelére előre feliratkozóknak köszönhetünk.” – mutat rá egy fontos elemre Pál Marcell, a Brewie ügyvezetője.
A megrendelések többsége az Egyesült Államokból, Németországból és a skandináv területekről érkezett, de voltak megrendelések távoli országokból is, mint például Grönland. A cég összesen 400-nál is több gépet, 50-nél is több országba fog kipostázni márciusban. A sörfőzőgép magyar zsebbel egyébként nem olcsó mulatság, 1749 dollárért, azaz közel félmillió forintért lehet megrendelni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.