Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Új számlát nyitott a Magyar Broadcasting Co. Kft. az MKB Banknál november 30-án, és egyes források szerint ez arra utal, hogy az Eximbank mellett az MKB is tényleg adhat hitelt vagy garanciát Andy Vajna cégének a TV2 megvételéhez – írja a Világgazdaság.
A 18-19 milliárd forint értékűre becsült TV2 megvételéhez nem elég az Eximbank 6,72 milliárdos hitele, valamint Andy Vajna 2,5 milliárdos önrésze. A tranzakciót további két-két hazai és amerikai bank finanszírozza. A két hazai közül az egyik az MKB lehet. Ezt korábban már a Népszabadság is valószínűsítette, és a Vajna üzleti ügyeit közelről ismerők most a Világgazdaságnak is megerősítették.
A lap az üzletemberhez közeli forrásaira hivatkozva azt írja, hogy a most nyitott számlára érkezhet a kereskedelmi tévé megvásárlásához adott MKB-hitel. A Magyar Broadcasting Co. Kft. egyébként augusztusban nyitott már két számlát az MKB-nál.
A másik magyar pénzintézet állítólag már nem állami, annak mindenképpen magántulajdonúnak kell lennie azért, hogy a látszatra is adjanak – fogalmaztak a források.
Az Eximbank hitelnyújtása már kész tény, a pénzintézet jelzálogát be is jegyezték a Magyar Broadcasting üzletrészére. Ugyanilyen kérelem azonban tegnap még nem szerepelt az MKB részéről a Magyar Broadcasting cégbírósági dokumentumaiban.
Az MKB a szanálása alatt is ugyanúgy hitelezhet, mint korábban, ebben a tekintetben semmilyen korlátozás alá nem esik, sőt az az érdek, hogy hitelezési tevékenysége töretlen legyen – mondta a Világgazdaságnak pénteki sajtótájékoztatóján Nagy Márton, az MNB alelnöke.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.