Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Egy párizsi hentes szem előtt tartva a vásárlói igényeket záróra után is elérhetővé tette frissen vákuumcsomagolt termékeit, így a környékbeliek egy automatából most már a nap 24 órájában hozzáférhetnek egy sertéskarajhoz, egy bélszínhez, de akár egy tojáshoz is.
Az automatahús ugyanakkor csak Párizsban újdonság, országszerte már négy hasonló gép működik, a bagettért pedig már 2011 óta le lehet ugrani az automatához. Utóbbi egyébként már Bécsben is elérhető, ahol az ételpazarlást elkerülendő üzemelte be egy pékség a kenyérautomatát. A megmaradt pékárukat este 8 és reggel 6 óra között lehet a gépből kedvezményes áron megvásárolni, így el tudják adni azokat a kenyereket, amelyek másnap már nem kellenének a vásárlóknak. Őszintén reméljük, hogy a húsautomata nem ugyanezen az elven működik.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.