Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A svájci Tag Heuer nem újít szerződést a doppingolást bevalló teniszklasszissal, és felfüggeszti a szerződést a Nike is, amely már 11 éves kora óta támogatja Sarapovát.
Fél nap telt el azóta, hogy Marija Sarapova a nyilvánosság elé állt, és beismerte, hogy az Australian Openen lebukott a doppingteszten. Szponzora, a Nike máris bejelentette, hogy felfüggeszti a vele kötött szerződést – adta hírül a BBC.
Közleménye szerint a céget elszomorította és meglepte Sarapova vallomása. A teniszezővel 11 éves kora óta állnak kapcsolatban, ennek ellenére "felfüggesztik a kapcsolatukat Marijával", amíg a nyomozás véget nem ér – közölték.
A svájci Tag Heuer is közölte, hogy nem újítja meg szerződését az ötszörös Grand Slam-győztes sztárral. A szerződés tavaly év végén járt le, és az óragyártó már tárgyalt az együttműködés kiszélesítéséről.
A 28 éves teniszező hétfő este Los Angelesben jelentette be, hogy az a Meldonium nevű gyógyszer, amelyet 2006 óta szedett, idén januárban felkerült a WADA tiltólistájára, amiről ő nem tudott. Mivel a vérkeringést serkentő szert tovább szedte, az Austrailan Openen kiszűrték. Sarapova azt mondta, vállalja a teljes felelősséget az esetért, és ha kibekkelte az eltiltást, folytatni szeretné karrierjét.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.