Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Egy tervezőiroda úgy döntött, hogy elérhetővé teszi azokat a logóterveket, amelyeket végül nem használtak fel és úgyis csak a helyet foglalják a cég hardverein.
A logók tervezésével foglalkozó Fairpixels vezetői úgy döntöttek, hogy szabad felhasználásra bocsájtják azokat a logóterveket, amelyek valamilyen okból végül nem kerültek a befutók közé, és azóta is csak a helyet foglalják a hardvereken. Így azok a kis cégek, akiknek nincs idejük vagy nem fér bele a büdzséjükbe egy logó megtervezése, ingyen szerezhetnek egyet maguknak. Az erre a célra létrehozott logodust nevű oldalon található példákból az látszik, hogy eléggé szimpla, letisztult logókban utaznak a cégnél, ezért aztán lehet, hogy érdemes tovább gondolni, és nem késztermékként, inkább alapanyagként tekinteni rájuk.
Aki az oldalon feliratkozik e-mail címével, annak minden kedden egy adag szabad felhasználású logó landol a levelesládájában, amiből kedvére válogathat. Hogy mi a logófoglalás pontos menete, és hogy mi történik, ha egyre például többen is ráugranak az nem tisztázott, de ha valakinek logóra van szüksége, egy próbát biztosan megér. A lehetőséget ajánljuk a Magyar Olimpiai Bizottság figyelmébe is, ugyanis eddig még nem találtak tökéletes logót a budapesti olimpiai pályázathoz, amit ezért februárban logó nélkül adtak be a Nemzetközi Olimpia Bizottságnak.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.