Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak csütörtökön a sopronkövesdi Autoliv járműipari beszállító cég dolgozói, mert nem tudtak megállapodni a cégvezetéssel a béremelésről.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak délután 13 és 15 óra között a sonpronkövesdi Autoliv Kft. dolgozói, mert megakadtak a béremelésről szóló tárgyalások a munkaadóval. A cég jelentős autóipari beszállító, az Audinak is dolgozik, és 2300 dolgozója van.
A dolgozók 12 százalékos alapbéremelést szeretnének, és nem tudták elfogadni a társaság 4 százalékos, majd később 8 százalékosra emelt ajánlatát – mondta a hvg.hu-nak Balogh Béla, a tárgyalásokban szintén részt vevő Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A figyelmeztető sztrájkot szerinte 1700 dolgozó támogatta aláírásával. Most azt várják, hogy a munkaadó új ajánlattal áll elő, de ha ez sem megfelelő, akár egész napos sztrájk is következhet a szakszervezeti elnök szerint.
A svéd autóipari vállalat Európa legnagyobb biztonságiöv-gyára, tavaly februárban jelentette be, hogy 700 új munkahellyel bővíti a sopronkövesdi egységét . A tervek szerint 2018-ra egy új, 15 ezer négyzetméteres csarnok épülhet, és a 11 milliárd forintos beruházáshoz a magyar kormány 1,5 milliárd forintos támogatást biztosít, kormánydöntés alapján.
Sztrájkveszély van Győrben is, a magyar gazdaság egyik zászlóshajójának számító Audinál, ahol a munkások a két alábbi bérajánlatátot már visszadobták:
Az ágazatban általánosnak tűnik a probléma, a bérekkel való elégedetlenség miatt az autóiparban az Audi és az Autoliv mellett még két cég dolgozói állnak a teljes kétségbeesés szélén.
A kecskeméti Mercedes-gyárban is volt tegnap egy Audi melletti szimpátiatüntetés, igaz fura módon bent, a gyár falain belül tartották.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.