Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy brit fitneszcég konditeremmé alakított buszokkal szállítaná munkába a jónépet.
A Rebel1 nevű fitneszcég egy busz konditeremmé alakításán dolgozik, ahol rögzített szobabicikliken lehetne tekerni, hogy ne teljen el tétlenül a munkába utazás ideje. „Azok számára találtuk ki ezt a megoldást, akiknek napközben nincs idejük kondizni, de szívesen részt vennének egy órán. Így maximalizálni tudják az idejüket és kihasználhatnák az egyébként csak utazással töltött időt is” – magyarázza az elképzelést James Balfour, a Rebel1 egyik alapítója.
A 45 perces óráért 17 és 21 font közötti összeget kéne fizetni, azaz 7-8 ezer forintot, ha beindul a „Ride2Rebel” névre keresztelt kezdeményezés, amit a nyár után indítanának, de egyelőre állami jóváhagyásra vár a dolog. A tervezett útvonalak végállomása sok esetben a cég valamelyik fitneszklubja lenne, ahol így rendbe tudnák szedni magukat az utasok.
A buszos órákra egyelőre online jegyek előjegyzésével mérik fel az igényt, ami Balfour szerint akkora, hogy egyik reggel összeomlott a regisztrációs oldaluk, aminek forgalmát így másik szerverre kellett terelni. Az elképzelés megvalósításának egyelőre azonban vannak biztonsági nehézségei, ugyanis a tervekben eddig nem szerepel biztonsági öv vagy sisak. A fitneszcég tulaja szerint mivel példátlan innovációról van szó, ezért erre még nincsenek meg a megfelelő szabályozások, aminek kidolgozásán és megvalósításán együtt ügyködnek gyártó cégekkel és az állammal. Ha ezt sikerül megoldaniuk, akkor semmi nem állhat a kondibuszok útjába, hacsak nem áll elő valaki vele, hogy az emberek bringákkal tekerjenek be a munkahelyükre.
A fitnesztermekben egyébként nagy változások jöhetnek, egy másik cég például a szobabiciklis tekerést a virtuális valósággal köti össze: egy olyan headsettel, mint a Facebook Oculus Riftje vagy a Sony Playstation VR-ja, olyan gyorsulási játékok szereplőjévé válhat a kondizó, mint a Forma-1 vagy egy lóverseny.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.