Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Futott a szekér tavaly a CBA-alapító és -vezér, a központi CBA-cég elnöki posztjáról év végén lemondott Baldauf László két vállalkozása alatt is – írta a Népszabadság.
A budai Várban is bolttal rendelkező, emellett éttermet, cukrászdát és kávézót is üzemeltető CBA-Budavár Kft. tavaly bő 2,3 milliárd forintos forgalmat ért el, ami alig marad ugyan el a megelőző évitől, az adózott profit pedig 185 millióval rekordot döntött – közölte a Népszabadság.
Ebben a vállalatban Baldauf László idén márciusig személyesen, azóta egy másik cégén keresztül tulajdonos, társa Féniász Péter. A tulajdonosok egyébként alig hagynak benn valami profitot a cégben, 185 millió forintnyi osztalékról határoztak, csakúgy, mint egy éve, akkor is kivettek 140 millió forintot.
Szépen termel a CBA Arany-Herceg Kft. is, amelynek a tulajdonosai között szintén ott találjuk a Baldauf László érdekeltségének számító CBA-Baldauf Invest Kft.-t, Féniászt és a Lázár fivérek tulajdonában álló Lázár-Holding Kft.-t.
A CBA Arany-Herceg Kft. árbevétele az elmúlt négy évben 700 millió forint körül alakult, tavaly közel 750 milliós volt a forgalom. Ebből 67 millió forint adózott eredmény meg maradt, a tulajdonosok 135 millió forintot osztalékként ki is vesznek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Több építkezés és NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat.