Akkor most mi is az igazság egy fontos cafeteriaelem ügyében?

Az elmúlt hetekben sokféle hír érkezett, hogy 2017-ben mégsem adhat egészségügyi szolgáltatást adómentesen a munkáltató. Mit is jelent ez?

  • hvg.hu hvg.hu
Akkor most mi is az igazság egy fontos cafeteriaelem ügyében?

A múlt nyár elején a 2017-es adószabályokba bekerült egy lehetőség, hogy a munkáltató külön egészségügyi szolgáltatásokat szervezhet a munkatársai számára. A juttatást egy később megjelenő rendelet töltötte volna fel tartalommal – magyarázza Fata László, cafeteria szakértő. Abból lehetett volna megtudni, hogy mit is nyújthatnának a munkaadók a dolgozóknak.

Ez a juttatás más egészségcélú juttatások (egészségpénztár, egészségbiztosítás) adózását nem érinti, egymástól függetlenül működhettek volna. Az őszi törvényalkotás azonban nem léptette hatályba ezt a szakaszt, így nem lesz adómentesen adható 2017-ben ez az egészségügyi szolgáltatás.

Ez azonban nem érinti a többi egészség célú juttatás adózását. Az egészségpénztári hozzájárulás összeghatár nélkül 49,56 százalékkal adózik majd jövőre. Az egészségbiztosítás díja havonta a minimálbér 30 százalékáig pedig adómentes lesz jövőre is. A havi adómentes keret az új, várhatóan 127 500 forintos minimálbérrel havonta 38 250 forint lehet 2017-ben.

Itt vannak a 2017-es cafeteria-szabályok

Kedden az Országgyűlés elfogadta a 2017-re vonatkozó új cafeteria szabályokat. Jövőre az alábbi szabályok szerint lehet tervezni a juttatásokat.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.