Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
8-14 éves fiúk és lányok görnyednek a 10-15 kilogrammos teher alatt az indonéziai pálmaolaj ültetvényeken. Iskolába nemigen járnak. A családnak szüksége van a munkájukra, jövedelmükre is – áll az Amnesty International jelentésében.
A nemzetközi jogvédő szervezet Indonézia két nagy pálmaolaj-termelő régiójában vizsgálódott. Egy szingapúri cég, a Wilmar tulajdonában lévő ültetvényeken jártak a munkatársai Szumátra szigetén és Kalimantánban, Borneó Indonéziához tartozó részén. 120 alkalmazottal készítettek interjút. A beszélgetésekből kiderül, hogy az ültetvényeken dolgozó nők napi 2,5 dollárért robotolnak, ez az összeg alacsonyabb a hivatalos indonéz minimálbérnél. Ezért a családok kénytelenek a gyerekeket is bevonni a munkába. Az ültetvényeken kemény fizikai munkát kell végezni, mindenfajta védőfelszerelés nélkül. Nem csak baleset, hanem mérgezés veszélye is fennáll az erős rovarirtó szerek miatt.
A pálmaolajat rengeteg nagy nemzetközi cég használja élelmiszeripari termékekben és a kozmetikumokban. Az Amnesty International munkatársai beszéltek az általuk meglátogatott ültetvényeket működtető szingapúri cég képviselőivel is. A Wilmar illetékesei elismerték, hogy „vannak problémák az ültetvényeken”. A Colgate, a Nestlé vagy az Unilever is üzemeltet indonéziai pálmaolaj-ültetvényeket. E cégek termékeiken azt hirdetik, hogy a fogyasztó a fenntarthatóság kritériumainak megfelelő terméket vásárolt. Vagyis a gyártási folyamat minden fázisában betartják a környezetvédelmi, munkajogi és munkavédelmi normákat.
Az Amnesty megkérdezte a Colgate, a Nestlé és az Unilever illetékeseit is, de szerintük náluk minden rendben van – jelentette az AFP. A jogvédő szervezet azonban nemzetközi botránynak minősíti az indonéziai ültetvényeken uralkodó állapotokat. És ezek annak ellenére állnak fenn, hogy papíron az indonéz törvények nagyon szigorúak, amelyek alapján a munkáltatókat súlyos büntetéssel lehetne sújtani. De az Amnesty szerint a hatóságok félrenéznek, így a munkajogi és a munkavédelmi előírásokat nem tartják be.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.