Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Azt eddig is tudtuk, hogy a legtöbb nagy-britanniai vendégmunkás sok rossz munkát végez kevés pénzért, de a hivatalos statisztika még így is meglepő számokat közölt.
A briteknél jóval többet dolgoznak a kelet-európai vendégmunkások, sokkal kevesebb pénzért – derül ki a most kiadott adatokból. Az ONS, a brit statisztikai hivatal úgy számol: az ott élő külföldi munkavállalók 40 százaléka alacsonyabb státuszban dolgozik, mint amilyenre a képzettsége alapján alkalmas volna, míg a briteknél 15 százalékos ez az arány.
A brit gazdaságban 11,3 font az átlagos órabér, a kelet-európai dolgozók azonban kénytelenek beérni 8,33 fonttal. Ami a munka mennyiségét illeti, a legrosszabb helyzetben a bolgárok és a románok vannak, nekik 61 százalékuk dolgozik heti 40 óránál többet, miközben ugyanez az arány a briteknél csak 32 százalékos.
A felmérés szerint a Nagy-Britanniában dolgozók 11 százaléka érkezett az EU valamelyik másik tagállamából. Összesen 3,4 millió külföldit foglalkoztatnak az országban, közülük 2,2 millióan EU-polgárok, 1,2 millióan pedig az unión kívülről érkeztek. A kereskedelemben, valamint a vendéglátásban minden hetedik dolgozó külföldi, de a pénzügyi szektorban is minden nyolcadik alkalmazott más országból érkezett Nagy-Britanniába.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.