Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Cadbury örülhet, a négyosztatú csokiforma nem a Nestlé előjoga a brit fellebbviteli bíróság szerint.
A Cadbury javára döntött szerdán a brit fellebbviteli bíróság abban az évtizedes perben, amelyet a Nestlé indított azért, hogy levédesse a KitKat szerintük egyedülálló, négyosztatú formáját - adta hírül a BBC. A Nestlé igényét először 2007-ben támadta meg a Cadburyt gyártó Mondelez.
Korábban a Cadbury is pert indított azért, hogy levédesse a lilának azt az árnyalatát, amelyet édességeik csomagolásán használnak, ennek a követelésnek sem adott helyet a bíróság. Szerdán azonban a Cadbury vezetői ünnepelhettek.
A Nestlé panaszát már korábban is többször visszadobták. Az ügyet nem segítette azt sem, hogy 1937 óta létezik egy Kvikk Lunsj (gyors ebéd) nevű norvég csoki, amelynek ugyanolyan alakja van, mint a KitKat-nek, ráadásul az Egyesült Királyság egyes részein kapható.
A Nestlé csalódott a döntés miatt, és még gondolkodik a következő lépésen. A KitKat-et szerte a világon kedvelik, négyosztatú formáját jól ismerik a vásárlók. Ezt a formát több országban jogi védelem illeti meg, így például Németországban, Franciaországban, Ausztráliában, a Dél-afrikai Köztársaságban és Kanadában - közölte a cég.
A Cadbury tulajdonosa viszont üdvözli a döntést.
Az ítélet után KitKat-másolatok jelenhetnek meg a boltokban, diszkontláncok már próbálkoztak ilyesmivel. Az Aldit és a Lidlt már korábban is megvádolták, hogy sajátmárkás termékeivel híres brandeket utánoz.
A KitKat 1935-ben került a polcokra ugyanebben a formában, csak akkor még Chocolate Crispnek hívták. 2015. szeptemberben már az Európapi Bíróságot sem sikerült meggyőznie a Nestlének. A bíróság arra kérte a céget, bizonyítsa be, hogy a fogyasztók a formája alapján választják ki a terméket, és ezt végül nem tudták igazolni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”