Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Bonafarm megvásárolta az egykori pápai állami gazdaság utódját.
A Világgazdaság adta hírül, hogy befejeződött az Agroprodukt Zrt. felvásárlása, vagyis a Csányi Sándor érdekeltségéhez tartozó Bonafarm Zrt. az egykori pápai állami gazdaságot is megvásárolta.
A lap emlékeztet, hogy a 8,3 milliárd forint saját tőkéjű pápai csoportot még az első Orbán-kormány alatt privatizálták. A közel 7 ezres szarvasmarha-állománnyal rendelkező pápai cég által termelt tejet ezentúl biztosan a szegedi Sole-Mizo dolgozza majd fel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.