Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Negyvenegy év után bontotta fel főszponzori szerződését a gyorsétteremlánc a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal.
A felek úgy állapodtak meg, hogy azonnal megszüntetik az egyezséget, amelyből három évvel az eredeti határidő előtt lépett ki a McDonald’s.
Az amerikai cég egyike volt annak a 13 főtámogatónak, amelynek szerződése volt a 2018-as pjongcsangi téli és a 2020-as tokiói nyári játékokra. A szakítás nyomán azonban már csak a dél-koreai eseményen üzemeltet majd éttermeket az olimpiai parkban, emellett nemzeti együttműködő partnerként jelen lesz.
A multinacionális vállalat 1968 óta támogatta az ötkarikás játékokat, 1976 óta pedig egyik főszponzora volt.
Nem a McDonald’s az egyetlen nagynevű támogató, amely kiszáll a NOB támogatásából: a közelmúltban ugyanígy tett a Budweiser, a Citi, a Holton és az AT&T is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.