Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Még az elmúlt években is jellemzően készpénzes vevők tülekedtek a hazai ingatlanokért, 2016 második felétől azonban fordult a trend, és megint sokan lettek azok, akik bankhitelből vesznek új lakást.
Az ingatlanpiacra 2015-ben és 2016 első felében jellemző volt, hogy a vevők többnyire készpénzzel vásároltak, ezzel szemben most inkább banki hitellel vesznek ingatlant – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1-en kedden.
A szakértő elmondta: a fogyasztóbarát lakáshitelek elbírálásnak ideje nem lehet hosszabb 15 napnál. Ha a hiteligénylő teljesíti a bank feltételeit, akkor 2-3 napon belül folyósítani kell a kölcsön összegét. A folyósítási díj is maximálva van, a hitelösszeg 0,75 százalékában és 150 ezer forintban – tette hozzá.
Kiemelte, hogy egyre több pénzintézet folytat online ügyintézést a lakáshiteleknél.
Arról is beszélt, hogy az alku az ingatlanok árát akár 4-5 százalékkal is befolyásolhatja, vagyis például egy 20 millió forintos lakás tényleges vételára egymillió forinttal is eltérhet a hirdetésben szereplő értéktől.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.