Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Két angliai étteremben lett elegük, magasabb bért kérnek.
Sztrájkba lépett két angliai McDonald’s étterem személyzete, hasonlóra még sosem volt példa az Egyesült Királyságban.
A Sky News beszámolója szerint a dolgozók legalább 10 fontos, azaz 3300 forintos órabért próbálnak kiharcolni. A szakszervezet azt állítja, hogy a munkabeszüntetésre azután került sor, hogy a cég számtalan egyeztetési lehetőségtől zárkózott el.
A szakszervezet vezetője szerint a mekis dolgozók rossz munkakörülmények között végzik a munkájukat, és még zaklatták is őket azért, mert csatlakoztak a szakszervezethez.
A McDonald’s körülbelül 85 ezer dolgozót foglalkoztat az Egyesült Királyságban, és egymilliót világszerte. A cég szóvivője úgy fogalmazott, hogy az állomány kevesebb mint 0,01 százaléka lépett sztrájkba az ország 1270 étterméből kettőben, a vita pedig belső természetű, és nem a fizetésekkel vagy a szerződésekkel kapcsolatos. A társaság szerint 2016 áprilisa óta a személyzet háromszor kapott béremelést, így 15 százalékkal emelkedtek az átlagos órabérek.Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.