Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Olyan leányvállalata is van az Airbnb-nek, amely egyáltalán nem adózott.
Kevesebb, mint 200 ezer font adót fizetett tavaly Nagy-Britanniában az Airbnb, miközben az éves bevételük 657 millió font volt – írta meg a BBC. A közel másfél millió fontos adózás előtti eredmény alig 13 százalékát fizette be a vállalat adóként. A cég közleményt adott ki, ebben azt írták: minden szabályt betartanak, és minden adót befizetnek. Azt is hozzátették: az Airbnb „egyedi modellje” csak tavaly 3,5 milliárd fonttal pörgette a brit gazdaságot.
A cégnek két leányvállalata van Nagy-Britanniában. Ezek közül az Airbnb UK a 463 ezer font adózás előtti eredményéből egyetlen pennyt sem adózott, ugyanis a dolgozóinak adott részvényeket, ezt pedig le lehetett írni a társasági adóból. A másik, az USA-n, Kínán és Indián kívüli turisták kifizetéseit kezelő Airbnb Payments UK a 960 ezer fontos eredménye után 188 ezer font adót fizetett be.
Arra, hogy az Airbnb kevés adót fizet, több országban is panaszkodtak, így a magyar adóhatóság is jelezte, hogy nagyon kevesen adóznak a lakáskiadás után. Az ír adóhatóság által a NAV-nak megküldött adatok szerint a magyar szállásadók 6 milliárd forint bevételt szereztek, de a magyar adóbevallások ennél jóval kisebb összegről szóltak. A NAV az ír adatokat összevetette a szállásadók bevallásaival, a kockázatelemzők az érintettek 81 százalékánál találtak eltérést.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.