Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke az ATV-nek adott interjúban magyarázta, honnan lesz pénz a működésének első évében 4,1 millió forint veszteséget összehozó kisvasútra.
Mészáros Lőrinc nyilatkozatának apropója, hogy az Átlátszó kedden tette közzé azt a pályázatot, amelyben a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) annak idején a 600 millió forintos uniós támogatás elnyerése érdekében leírta, hogyan képzeli a kisvasútépítést, illetve hogy az miképp kapcsolódna a térség turizmusfejlesztéséhez. A dokumentumért az Átlátszónak perre kellett mennie, de végül az első tárgyalás előtt a Nemzetgazdasági Minisztérium átadta azt a lapnak. A pályázatból aztán kiderült, hogy eleve vesztességgel kalkulálták az üzemeltetést, igaz, nem akkorával, amekkorát az első évben (2016. április – 2017. június) produkált.
Mészáros Lőrinc most az ATV-nek azt magyarázta, hogy az idei lesz az első teljes éve a kisvasútnak, nem biztos, hogy veszteséges lesz, erről csak januárban tud majd nyilatkozni. Arról is beszélt, ami a pályázatból is kiderült, hogy a vasutat működtető céghez tartozik például az alcsúti arborétum üzemeltetése és a stadiontúrák, vagyis az ott keletkező bevételt együtt kell számolni, amikor a kisvasút egyenlegéről beszélünk.
Elmondta, szó sincs arról, hogy FUNA tao-bevételeiből (az elmúlt években 14 milliárdnyi ilyen közpénzt kapott, de azt nem árulja el, mely cégektől) finanszíroznák a kisvasút veszteségeit, mert azt a tao-szabályok nem engedik. A tao-pénzek esetleges ilyen felhasználását egyébként nem vetette a szemére senki, az Átlátszó cikke biztos nem. Mészáros elmagyarázta, ha mégis veszteséges lesz a cég, akkor a FUNA támogatóinak segítségére számíthat. Azt lehet kiérteni szavaiból, hogy ezek a támogatások nem tao-támogatások (társaságiadó-felajánlások).
A pályázati vállalások hiányzó elemeiről – pl. QR-kód, mobilapplikáció, Facebook-oldal – Mészáros azt mondta, teljesíteni fogják ezeket, a „mozgó tanösvényről” pedig azt mondta, igenis van egy ilyen iskolások számára berendezett vasúti kocsi.
Az interjúból kiderül, hogy Mészáros Lőrinc nem követi 20 ezer embert foglalkoztató céghálózatának mindennapjait, tulajdonosként nem foglalkozik operatív ügyekkel, fogalma sem volt arról, hogy a kisvasút építésében részt vett-e a Mészáros és Mészáros Kft., és ha igen, mennyiért.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.