„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A karácsonyi időszakra hivatkozva januárra halasztja a poggyászra vonatkozó szabályok korábban bejelentett szigorítását a Ryanair.
Eredetileg november elsejével kellett volna életbe lépnie az új szabályozásnak, amely egyebek közt csökkentette a fedélzetre vihető csomag méretét.
Végül azonban a Ryanairnél úgy döntöttek, inkább januárra tolják az új szabályozás bevezetését, hogy ne az év legforgalmasabb időszakában okozzon problémát. A szabályzat január 15-én lép hatályba.
A Ryanair korábbi tájékoztatása szerint az új szabályok értelmében csak az elsőbbségi beszállást vásárlók vihetik majd fel a kabin méretű (55x40x20 cm) kézipoggyászt a fedélzetre és lehet a kézipoggyász mellett egy második, kisebb (35x20x20 cm) táska is náluk.
A többi utastól a beszállító kapunál elveszik a kabin méretű poggyászt és a csomagtérbe helyezik el, így érkezéskor meg kell várni annak kiadását, a fedélzetre pedig csak egy kisebb táskát vihetnek fel. A szolgáltatás díjtalan.
A Ryanair emellett 15-ről 25 kilogrammra növeli a feladható poggyász felső súlykorlátját.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.