Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kezdjék minél korábban a karácsonyi bevásárlást, hogy elkerüljék a tumultust – ezt tanácsolja a vevőknek a kereskedelmi szövetség.
Hiába emelték a béreket, továbbra is ezer boltos hiányzik a legnagyobb láncok üzleteikből, és ez év végén is érezhető lesz – derült ki a szerdai RTL Híradóból.
A Pilisi Parkerdőből származik az ország első karácsonyfája: tizennégy méteres, a fővárosi Vörösmarty téren állították fel, ahol pénteken megnyitják a hagyományos karácsonyi vásárt. Itt kézművesek árulnak majd, kétszer annyian pályáztak, mint ahányan helyet kaptak. Itt nincs munkaerőhiány, az áruházláncoknál viszont van.
A kereskedelmi szövetség szerint bölcs döntés elkezdeni a bevásárlást már most. Idén a becslések szerint a tavaly decemberi, több mint ezer milliárdosnál 3-4 százalékkal nagyobb, rekord ünnepli forgalomra számítanak idén. Ez komoly kihívás elé állítja az üzleteket: a hat legnagyobb áruházlánc most összesen ezer munkakörre keres dolgozókat a hirdetéseik alapján. Ugyanennyi üres álláshely van üresen, mint egy éve, hiába emelték a béreket.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a tizenhét százalékos béremelés a fizikai dolgozók körében egy év alatt a létszám megőrzését tette csak lehetővé.
Elmondta azt is: idén az ünnepi szezonban most is kell sorban állásra számítani, de szerinte a dolgozók meg fognak birkózni a vásárlók rohamával. A legfontosabb az, hogy időben meg kell kezdeni a tájékozódást, és ha döntöttünk, minél gyorsabban megvenni az ajándékot.
A Tescótól az RTL Híradó kérdésére elmondták: folyamatosan toborozzák az embereket, valamint elindul a szezonális, minden áruházukat érintő karácsonyi toborzási kampányuk is. A Coop szerint a munkaerőhiány a vásárlók kiszolgálásának színvonalát nem befolyásolja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.