Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az Uber amerikai taxivállalat 24 ezer vezető nélküli hibrid Volvo XC90-est állít csatasorba.
Nagy lépést tettünk az önvezető taxik elindulása felé: a Volvo 2019 és 2021 között szállítja le a XC90-es városi terepjárókat az Ubernek, melyek önjáróan fognak közlekedni. Egy-egy ilyen Volvo SUV darabja közel 13 millió forint, az autókat különleges adóvevővel, kamerával és az Uber által kifejlesztett számítógépes programmal látják el, írja az MTI.
Ha az első pilóta nélküli Uber kocsik forgalomba állnak, igen jelentős változásokat várhatunk a városi közlekedésben. A hagyományos autók és a taxizás szerepe is lényegesen átalakul majd.
Vitézy Dávid Facebookján azt írja, a járművezető eltűnésével a taxijellegű szolgáltatások lényegesen olcsóbbá válhatnak a saját autó fenntartásánál, és ez tömegeket késztet majd utazási szokásainak felülvizsgálatára.
A BKK volt vezérigazgatója szerint ha a technológia beválik, akár egy évtized alatt a mai taxik számát sokszorosan meghaladó számú önvezető taxi állhat forgalomba. Mivel az emberek ezeket megosztva használják, az autóforgalom várhatóan lényegesen csökkenni fog. A parkolóhelyek jelentős része eltűnhet, óriási értékes közterületek szabadulhatnak fel.
A cég több amerikai városban Volvo és Ford típusú önvezető autókat üzemeltet kísérleti jelleggel. Emellett a világ csaknem 500 városában nyújt internetes fuvarmegosztó szolgáltatást, ám több mint 600 millió dolláros negyedéves veszteséget halmozott fel, tavaly pedig 2,8 milliárd dolláros vesztséget termelt. Az Uber ennek ellenére egyáltalán nem lép vissza, továbbra is az önvezető autók forgalomba állításának egyik élen járója. Mi nem a partvonalról szeretnénk nézni az éppen folyó történéseket, hanem aktív részese szeretnénk lenni az eseményeknek. Fontosnak tartjuk, hogy miénk legyen a választás lehetősége, mi kovácsoljuk saját sorsunkat, mondja a Forbes-nak Jeff Miller, az Uber autóipari szövetségének elnöke, ezért tulajdonosként és üzemeltetőként is jelen szeretnének lenni az önvezető autók piacán.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?