Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy ismert magyar hamburgerlánc a lehető legjobban használja ki a téli hónapokat: büfékocsit küld a gyermekotthonokba, és azt szeretnék, ha mások is követnék a példájukat.
Ma már nagyon népszerűek a belpesti hamburgerforradalmat négy kerékre adaptáló foodtruckok, a fesztiválok, céges bulik elengedhetetlen kellékei. Áprilistól szeptemberig tart a szezonjuk, a téli időszakban kevés ilyet látni, a kapacitásuk negyedét sem használják ki ilyenkor. Logikus lépésnek tűnt az egyik ilyen vállalkozásnak, hogy jótékonykodásra használják a hamburgerfurgonjaikat.
“Különböző összegeket eddig is jótékonykodásra fordítottunk. Korábban pénzadománnyal támogattunk egy szívbeteg gyermekeket segítő alapítványt és a magyar paralimpikonokat is. Idén úgy döntöttünk, mi magunk is együtt szeretnénk lenni azokkal, akiknek segítünk” – mondja Susánszki Ádám, cégtulajdonos.
Kiválasztottak 10 gyermekotthont, amelyet az elkövetkező hetekben meglátogatnak egy-egy foodtruckkal és egy kis program kíséretében megvendégelik az ott élő gyermekeket. A múlt héten Bicske után Fóton voltak, a ma bizonytalan sorsú Gyermekvárosban, amely fennállásának évfordulóját is ünnepelte ezen a napon sok egykori bent lakóval.
"A 60-as években voltam itt gyerek. Akkor rengetegen segítettek nekünk. Nehéz helyzetben volt az ország, mégis szinte mindig kaptunk adományokat” – mondta a hvg.hu-nak egy korábbi állami gondozott.
A hamburgeres vállalkozás 300 adagot osztott ki ezen a napon. De nem is igazán az ingyenhamburgert tartják jótékonykodásuk céljának, mondják, hanem azt, hogy az ilyen otthonokban élő gyerekeket kizökkentsék egy kicsit a hétköznapokból.
“Az idei évben egyfajta pilot-projektként kezeljük ezt az akciót, és beszéltünk már több vállalkozással, akik hasonló büfékocsikat üzemeltetnek. A vendéglátásnak ebben az ágában valóban hatalmas kihasználatlan kapacitások vannak a téli időszakban. Jó lenne, ha jövőre minden helyre eljuthatna egy ilyen autó egy kis programmal, ahol rászoruló gyerekek élnek" – tette hozzá Susánszki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.