Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Szokatlan kísérlettel rukkolt elő az amerikai techóriás. Az ötletet egy felmérés eredménye adta.
A nagyvárosok betonrengetegeiben dolgozók szívesen sétálnak néhány percet, ebédidőben, a legközelebbi parkban. Már ha van zöld terület az adott városrészben. Még az is jó hatással van a munkamorálra és teljesítményre, ha az iroda ablaka egy kertre néz. De ha az ablakból egy másik épület látható, néhány, a polcok, az íróasztalok és a számítógépek közé helyezett szobanövénynek is stimuláló hatása lehet. 2015-ben végeztek az USA-ban egy tudományos igényű kísérletet 150, a high-tech bizniszben dolgozó irodai alkalmazottal. A bonyolult procedúra lényege az volt, hogy a csoport egyik felét zöld, természetes növényi környezet, a másikat pedig a városi betondzsungel vette körül. Kiderült, hogy a növényeknek rendkívül pozitív hatásuk van a dolgozók kreativitására. Márpedig ők olyan szakmában dolgoznak, ahol a rutin nem elég, szinte naponta ki kell találni valami újat- írja a párizsi Le Figaro.
E kísérlet tapasztalatai adták az ötletet a Microsoftnak, hogy a Washington állambeli Redmondban lévő kampuszán elképesztően új munkahelyeket alakítson ki. Az irodákat a fákra, pontosabban a magas fák vaskos ágai közé épített fakunyhókba telepítették. Persze ezekben a „robinsoni” épületekben van áram és wifi is. Tehát ott a technika a természet varázslatos erejével párosul. A parkban, a fák között teljes a csend, csak a madarak csicsergése hallható. Lenyűgöző a természet nyugalma, mondja Bret Boulter, a Microsoft projektmenedzsere. A fák és a növények közelében fantasztikus illatanyagok öltik be a légteret és e kémiai folyamatoknak rendkívül pozitív hatásuk van az emberi agyra. Ezt Eva M. Selhab állítja, aki a „Your Brain on Nature” című sikeres könyv társzerzője. Tehát Redmondban a Microsoft legújabb irodái a fák ágai közé épített kunyhókban működnek majd. Kettő már ténylegesen funkcionál, a harmadik hamarosan indul, és további, a fákra telepített munkahelyeket tervez a Microsoft.
Az a cég, amely maximális hatékonyságot és kreativitást követel munkatársaitól, de ehhez, a magas fizetésen túl, optimális körülményeket is biztosítani igyekszik. Hogy a redmondi fák ágai közé telepített irodák beválnak-e, még a jövő zenéje. De a Microsoft aligha vágott volna bele ebbe a különös projektbe, ha nem érezné, hogy megint valami forradalmian újat talált ki. Vagy valami nagyon régit, hiszen évezredekkel ezelőtt, őseink éltek a fák koronái között, ahol a ragadozók és nem a betondzsungel elől kerestek menedéket.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
Témák és vélemények a világlapokból.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Azok törnek előre, akik segítettek összetenni Mészáros Lőrinc bankját.