Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az őszi ideiglenes szövetségi kapitány, Szélesi Zoltán feleségével társult a Mészáros-család cége a Magyar Sportmárka Zrt.-ben.
Szélesi Ágnes – a visszavonult futballista, és jelenlegi edző Szélesi Zoltán felesége – a kisebbségi tulajdonosa a Magyar Sportmárka Zrt. nevű új cégnek, amelyet Mészáros Lőrinc cégcsoportja most indított. A Talentis Group Zrt. a többségi részvényes, a Mészáros-cégé 3,5 millió forint az 5 millió forint alaptőkéből, míg Szélesi Ágnesnek 1,5 millió forintos rész, tehát 30 százalék jutott a decemberben bejegyzett cégben.
Ő a vezérigazgatói is, ugyanis van cégvezetői múltja, a Football Factor Kft. nevű cégnél szerezte a tapasztalatot a sporttruházat-kereskedelemben. A Felcsút előtt Németországban is focizó Szélesi Zoltánnal 2005-ben házasodott össze, és az utóbbi években mint egy „sportfelszereléseket forgalmazó üzletlánc vezetője” szerepelt a hírekben – amellett, hogy megszületett a gyermekük. A Football Factor gyorsan fejlődő cég volt az utóbbi években: 2013 és 2016 között az árbevétele 430 millió forintról 958 millió forintra nőtt, és tavaly 132 millió forint volt az adózott eredménye.
A Magyar Sportmárkában felbukkan felügyelőbizottsági tagként Mészáros egyik lánya, Beatrix. A többiek – a jogász Egyedné Páricsi Orsolya és Tima János és - a gázszerelő érdekeltségeihez kötődnek, kulcsemberek a tőzsdei Opus Global-csoportban és Felcsúton is.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.