Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Feljelentést tett Jávor Benedek európai parlamenti képviselő az uniós pénzből finanszírozott, 420 milliárdos szennyvízberuházás visszásságai miatt. Az egyik érintett, a Provital a Pallas Athéné alapítványoknak is tanácsadója.
Tíz évig nem nyilvánosak a tavaly tavasszal indított szennyvíztisztítási megatender-sorozat adatai – oktatta ki a HVG-t az infotörvényre hivatkozva Módos István, a minden eddiginél nagyobb értékű közbeszerzési folyamattal megbízott Nemzeti Fejlesztési Programiroda ügyvezetője. Ettől persze még ki lehet kérni a minden bizonnyal közérdekű adatokat, de – állítja Módos – csakis a közbeszerzéseket hónapok óta vizsgáló Európai Bizottságtól. Mivel az ellenőrzés még tart, egyelőre hivatalosan aligha tudható meg bármi is.
Pedig lenne miről kérdezgetni az érintett magyar hatóságokat is, például a programirodát felügyelő, mély hallgatásba burkolózó Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot. „Eljutottunk oda, hogy a korrupció nem pusztán egyedi projekteket érint, már az egész rendszert úgy alakítják, hogy a cél a lopás lehetőségének rendszerszintű megteremtése. A korrupcióval fertőzött ellenőrző és irányító rendszerrel ugyanakkor veszélybe sodorják az uniós források lehívását” – indokolta a HVG-nek Jávor Benedek európai parlamenti képviselő, miért tett feljelentést a minap Polt Péter legfőbb ügyésznél az ominózus tenderek kapcsán hűtlen kezelés és versenykorlátozás miatt, ismeretlen tettes ellen. Ám, mint Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a HVG-nek elmondta: a feljelentésről nem dönthetnek, ezért hétfőn a Fővárosi Főügyészségnek továbbították.
Az Együtt által alapított, a gyanúsnak ítélt közbeszerzésekről információkat gyűjtő Közérdekvédelmi Központ szerint az uniós ellenőrök olyan súlyos szabálytalanságokat találtak az említett tendereknél, hogy azok a program folytatását veszélyeztetik, és 40 milliárd forintos büntetéssel is járhatnak. Köztudott, hogy az uniós szakértők már tavaly javasolták a programirodának, hogy függessze fel a kiírásokat, és alakítsa át a szisztémát, de mindmáig süket fülekre találtak. Az idei ellenőrzések során pedig azt tapasztalták – derítette ki a Zoom.hu –, hogy 69 érvényesnek minősített ajánlatból 62-t ki kellett volna zárni, mert nem, vagy csak utólagos, azaz szabálytalan módosítással felelt meg a kiírási feltételeknek.
A folyamat már a kezdetektől gyanút keltett: a programiroda által tavaly kiírt első hat pályázaton előre eldőlt, hogy a későbbiekben kik nyerhetik el az ország egyes régióiban a 70-70 milliárdos munkákat: külföldi hátterű nagyvállalatok és az Orbán-kormányhoz közel álló, feltörekvő magyar cégek. A magyar kis- és közepes vállalkozások teljességgel kiszorultak a pénzes munkákból.
A befutók közé került a Mészáros és Mészáros Kft., a Mészáros Lőrinccel üzleti kapcsolatban álló Varga Károly érdekeltségében álló Magyar Vakond és Hódút, az előbb a kinyírt Simicska-féle Közgéppel, utóbb Mészárosékkal közösen pályázgató Híd-csoport, vagy az egykori autópálya-építő, Dunai György-féle Betonút-csoport.
Nem kevésbé figyelemreméltóak egyes tanácsadók, akik szintén a szennyvíztisztító-program nagy nyertesei közé tartoznak. Ötmilliárdos keretszerződéssel alkalmazzák őket, s úgy tudni, az uniós ellenőrök a teljes összeget visszavonnák. A leginkább érintett tanácsadói konzorcium a Provital Zrt. – Első Magyar Közbeszerzési (EMK) Zrt. páros. Mindkét cég Antal Kadosa Adorján ügyvéd tulajdonában áll. Mivel a Provital a programiroda generális tanácsadójaként a gigatender kialakításában is részt vett, felmerülhet az összeférhetetlenség: olyan pályázat kiírásán munkálkodott, amelyben maga is érdekelt. Testvércége, az EMK pedig 2015 végéig dolgozott a programiroda közbeszerzési tanácsadójaként, így szintén rálátása lehetett az óriásberuházás előkészítésére.
Az uniós ellenőröknek a tanácsadók díjazása is szemet szúrt: túlzottnak tartják a beruházások 0,73–0,98 százalékára rúgó tételeket. A Provital esetében feltűnő, hogy olyan pályázatokon dolgozhat drágán, amelyeknek a kereteit maga alakította ki, tízmilliókért.
Látványosan emelkedik a Provital csillaga 2013 óta, amikortól Antal Kadosa tulajdona. Számtalan kiemelt állami beruházásnál felbukkant tanácsadóként (például a Fradi-stadion 2013-as pályázatában), dolgozik a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézetnek, amelyre az eredetileg 500 milliárd forintosra tervezett, majd 200 milliárdosra csökkentett építési közbeszerzések menedzselését bízták. Ezt a programot nyomta fel az Együtt különféle szabálytalanságokat gyanítva az Európai Csalás Elleni Hivatalnál, amely vizsgálatot nem indított ugyan, a kormány mégis visszafogta a munkálatokat. Tavaly nyár óta pedig a Provital a jegybank Pallas Athéné alapítványainak is udvari szállítója. Az alapítványok gazdasági ügyeit intéző Optima Zrt. a HVG-vel közölte: eddig négy ingatlan felújítása kapcsán (a két Úri utcai, a Csónak utcai és a Kálmán Imre utcai) 14 tender lebonyolításával bízták meg, 52 millió forintért.
Antal Kadosát Mészáros Lőrinc egyik kulcsemberének tartják. Az ügyvéd újabban több, Mészáros vadászterületéhez tartozó vállalkozás felügyelőbizottságában jelent meg, például a tőzsdei Konzumban és az Opus Globalban (volt Opimus). Tisztségeket vállal a velük együttműködő takarékszövetkezeti integráció kulcsbankjaiban is. Sőt igazgatósági tagja lett az Andy Vajna által kormányzati segédlettel megszerzett Tv2 Zrt.-nek. Antal Kadosa semmilyen, a személyét, szaporán halmozódó pozícióit vagy vállalkozásait érintő kérdésre nem válaszolt, mondván: mindez ügyvédi titok, ami alól a megbízói nem adtak felmentést. Ő azonban gyorsan hozzáférhet a titkokhoz. Miután hétfő reggel meglepetéssel fogadta a HVG kérdését a cégeit is érintő feljelentésről, két órával később közölte: átolvasta azt, s nem kíván véleményt nyilvánítani. A kérdés csak az, vajon ki adta ki neki.
GYENIS ÁGNES
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.