Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Polt Péter legfőbb ügyész közzétette az EU Csalás Elleni Hivatalának ajánlásaihoz kapcsolódó eljárások részletes adatait.
Negyven ügyben érkezett ajánlás a magyar ügyészség felé az EU Csalás Elleni Hivatalától, az OLAF-tól – derül ki a Polt Péter legfőbb ügyész által aláírt összesítésből, amely Szilágyi György jobbikos képviselő kérdésére készült el.
A statisztikából ez derül ki:
Ezek közül egy ügy sorsa egészen furcsán alakult: a „közvilágítás korszerűsítésére nyújtott uniós támogatással kapcsolatban elkövetett költségvetési csalás bűntette” gyanújában egyszer már megszüntetett nyomozás indult újra az OLAF ajánlása nyomán. Igen, az Elios-ügyről van szó, ahol Schiffer András feljelentése alapján indult egy nyomozás, amelyet 2016-ben bűncselekmény hiányában szüntettek meg.
Fontos, hogy nem minden ügyben az OLAF ajánlása nyomán indult a nyomozás, 12 ügyben már korábban elrendelt vizsgálatot erősített meg az EU csalásellenes hivatalának a szakvéleménye.
Ami szembetűnő az Elios-ügyön túl, hogy a nagy visszhangot kapott esetekben jobbára nem a magyar hatóságok jelentése alapján kezdtek nyomozni. Az OLAF hívta fel a figyelmet például a Budapest Szíve projekthez kapcsolódó szerződésekre (ebben az ügyben egyébként tavaly májusban szüntették meg a nyomozást), vagy a méregdrágán épült játszóterekre, amelyekkel kapcsolatban most is zajlik a nyomozás. Egy eset, a szegedi vadaspark területén épült interaktív játszótér esetében novemberben vádemelés is történt (itt egyébként az MSZP tett feljelentést, nem az OLAF tett ajánlást).
Az OLAF-tól indult az EP-képviselők költségtérítésével kapcsolatos nyomozás is, amely jelenleg is tart, akárcsak fogászati berendezések beszerzésével kapcsolatos csalás ügyében indult vizsgálat. Magyaországi nyomozást erősített viszont az Alstom metrószerelvények beszerzésével kapcsolatos „különféle bűncselekmények” ügyében érkezett ajánlás – itt a négyes metró ügyéről van szó.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.
Egyszerre többet is.