Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kézműves sörök csarnokává alakítja a Kolosy téri piacot.
Legalábbis, ha a Sörcsarnok Ingatlanhasznosító Kft. nevű projektcég megnyeri a piac üzemeltetésére a III. kerületi önkormányzat által kiírt pályázatot. A január 22-ei határidőig beérkezett ajánlatokról a tervek szerint a februári közgyűlés határoz majd.
A Sörcsarnok Kft. többségi tulajdonosa Gerendai GK Invest Vagyonkezelő Kft-je, a többiek között pedig olyanok is vannak, akik már eddig is belekóstoltak a söriparba. A két, Michelin-csillagos étteremmel is büszkélkedő vállalkozó a HVG-nek elmondta: a 43 – zömében összenyitható – üzlethelyiségben a főzdék elvitelre és helyben fogyasztásra is árulhatnák a termékeiket.
A központi csarnokban pedig egész évben sörfesztiválos hangulatot ígér a Sziget Fesztivál alapítója. A 10 évre szóló üzemeltetési pályázatból kiderül, hogy a nyertesnek havonta legalább nettó egymillió forintot kell fizetnie a 3500 négyzetméteres épületért. Gerendai elmondta, számításaik szerint 130 millió forintot kell költeniük az épületre, az után adják bérbe az egyes helyiségeket. Terveik szerint az őszre nyílik meg az ország talán legnagyobb sörözője.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”