Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem igaz, hogy a kormány pénzt adna a profi labdarúgásra – ezt a véleményt írásba is adta Rétvári Bence.
Mit gondol a profi labdarúgás költségvetési pénzből történő támogatásáról? Ezt a kérdést tette fel Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan a kormánynak. Rétvári Bencére jutott a feladat, hogy írásban válaszoljon, ő pedig azt írta: a kormány költségvetési forrásból
nem a profi labdarúgást, hanem a labdarúgás sportág utánpótlás-nevelését támogatja.
Annyiban ez igaz, hogy hivatalosan az utánpótlásra kell fordítani a tao-pénzeket, ahogy gyakran a stadionépítéseket is azzal magyarázzák, hogy a fiataloknak kell a jó infrastruktúra. (Szigetszentmiklóson például elkezdtek utánpótlásközpontot építeni, de ez annyi pénzt elvitt, hogy a felnőtt után az összes utánpótláscsapatot is meg kellett szüntetni.)
A Decathlon Magyarország országigazgatója nemrég arról beszélt: a cég azért sem vesz részt nagy sporttámogatási projektekben, mert gyakran „az utánpótlás fejlesztésére kérik a pénzt, majd sok helyen a felnőttcsapatnál az idegenlégiósok bérét fedezik belőle úgy, hogy az említetteket utánpótlásedzőként írják be a rendszerbe”.
Emellett sok jel utal arra, hogy számos kis klub úgy veszi fel a támogatásokat, hogy a környékbeli iskolákból beírat olyanokat, akiknek semmi közük nincs a focihoz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
A külügyminiszter szerint Moszkva sem tudja megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
Reméli, hogy békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.