szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A cég értéke szédületes tempóban növekszik.

Elérte az ezermilliárd dolláros értéket az Amazon is, ezzel a második tőzsdén jegyzett amerikai cég lett, amelyik átlépte azt a határt. Az első az Apple volt, a techóriás augusztus elején lett ezermilliárd dolláros cég.

A világ legnagyobb online kereskedője az elmúlt években viharos sebességgel tudta növelni értékét, alapító-vezetője, Jeff Bezos tavaly júliusban lett a világ leggazdagabb embere.

Vagyona növekedésének őrült tempóját jelzi, hogy a Forbes március elején kiadott, a világ dollármilliárdosait listázó kiadványában még 112 milliárd dollárra tette vagyonát, jelenleg viszont már 166 milliárdra. Ennek alapja az, hogy az üzletember az Amazon részvényeinek 16 százalékát birtokolja.

Az 1994-ben Bezos seattle-i garázsában alapított és egy évvel később induló Amazon kezdetben könyvkereskedés volt, mára azonban gyakorlatilag mindent árul. A cég mára világszerte 575 ezer embert foglalkoztat, éves bevétele meghaladja a 200 milliárd dollárt – írja a Bloomberg.

Arról, hogy mennyi is az ezermilliárd dollár, napi árfolyamon 283,4 ezer milliárd forint, az Apple csúcsdöntése idején írtunk alábbi cikkünkben.

Hány kiló alma jönne ki az Apple árából? Ennyit ér a világ legnagyobb cége

Ezermilliárd dollár, vagyis 276 ezer milliárd forint: az Apple a nyilvánosan jegyzett amerikai cégek közül elsőként lépte át ezt az álomhatárt. A 12 nullát tartalmazó összeg megfoghatatlan, mi azért megpróbáltuk valahogy megfogni.

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!