Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sorra jelzik az alapvető élelmiszerek – pékáru, tej, sertéshús, baromfihús – termelői és feldolgozói, hogy árat kell emelni. Emiatt változni fog az élelmiszerkosár összetétele is.
Az időjárás, a hőség, a drágább takarmány, az energiaárak és a bérköltség emelkedése már eddig is sok termelőnek okoztak gondot, de a sertéspestis, illetve a szalmonellafertőzés miatt kevesebb dél-amerikai csirkehúsimport nyomán csökkenő kínálat még feljebb lökték a termelői árakat – írta a Blokkk.com.
Az élelmiszerboltokban 2015-ben és 2016-ban 1 százalék alatt mozgott az áremelkedés átlagos mértéke, bár 2015-ben a zöldség-gyümölcs 10 százalékkal drágult. 2016-ban a cukor ötödével, a burgonya negyedével került többe az előző évhez képest, míg a tejtermékek ára 5-6, a sertéshús ára 14 százalékkal lett kevesebb.
2017-ben azonban már 2,8 százalékos volt a drágulás átlagos üteme: a sertéshús és a vaj 10 százalékkal került többe, 2018 augusztusában 4,1 százalékos volt az átlagos áremelkedés. A friss zöldség közel 30, a burgonya 25, a száraztészta, a vaj és a tojás ára pedig 9,5, 8,4 és 7,5 százalékkal nőtt.
Tavaly egyébként az élelmiszeripar által beharangozottnál kisebb lett az ármozgás, a kereskedők most is ebben reménykednek. Az áremelkedés viszont biztosan átrendezi majd az élelmiszerkosarat, és a gazdaságilag fejlettebb térségek kosarához közelíti majd az összetételt, azaz mérsékeltebb arányban kerül bele élelmiszer, és nő az iparcikkek száma.
Abban viszont nem lesz változás, hol hagyjuk a pénzünket; az elmúlt három évben a hat legnagyobb boltos lánc (bevételük sorrendjében: Tesco, Spar, Lidl, Auchan, Penny, Aldi) 14 százalékkal növelte együttes forgalmát a bruttó árbevétel alapján számolva, miközben a teljes élelmiszerboltos csak 10 százalékkal nőtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.