Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nehezen találtunk nyilatkozni hajlandó fundamentás üzletkötőt. A legtöbben azzal hárították el érdeklődésünket, hogy információkért forduljunk a központhoz (megtettük, egyelőre eredménytelenül) mert ők nem mondhatnak semmit. Végül akadt egy nyilatkozó.
Névtelenséget kérő forrásunk annyit közölt szerkesztőségünkkel, hogy a Fundamenta a lakás-takarékpénztári állami támogatás megszüntetéséről szóló törvényjavaslat benyújtásakor, vagyis tegnap tájékoztatta a történtekről. Feladatként azt kapta, hogy ma még próbáljon minél több szerződést megkötni, mert ezekre még a régi szabályok érvényesek, vagyis jár utánuk állami támogatás. Rengeteg érdeklődő volt, sokan jelentkeztek. A Fundamentánál gyakorlatilag az indulás óta üzletkötőként dolgozó forrásunk azt mondta, addig dolgozik, amíg tart a munka.
A jövőről a cég még nem tájékoztatta, ha megszűnik ez a kereseti lehetősége, számára megoldást jelent, hogy már nyugdíjas. Arra a kérdésre, hogy mekkora jövedelemre lehet szert tenni Fundamenta-ügynökként, nem kívánt válaszolni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.